TiTÁNIUM Színházi Projekt 2013

nemes-a-cél

2017. február 13. - TiTÁNIUM

1.JPG

A 2013-as TITÁNium Színházi Projekt keretén belül öt produkció valósult meg a 2013/14-es évadban.

011 Alkotócsoport: DROSZT
Bemutató: 2013. október 10. / Átrium Film-Színház

radnai.jpg

Az előadás egy éjszaka történetét meséli el. Egy budapesti éjszakán, négy taxis autójában utazunk, ahol különböző, egymástól független emberrel ismerkedünk meg. Egy közös van bennük: mindenki valahova megy, és valahonnan jön. A két esemény között ülnek az autóban. Nem tudjuk pontosan kik ezek az emberek. Egy megadott tér és egy megadott idő. Egy szolgáltatás, amit ha sürget az idő, igénybe veszünk. Egymásnak ismeretlen emberek utaznak együtt, ismeretlen múlttal és jövővel. Többnyire sohasem találkoznak újra.

Szereplők: Bata Éva, Adilov Alim, Adilov Amon, Adilov Ilham, Bán Bálint, Bárnai Péter, Biszak Áron, Dömök Edina, Farquhar Anna, Gosztonyi Csaba, Kispál Zoltán, Kovács Ádám, Kövesi József, Németh Ágnes, Siflis Anna, Tolnai Klári, Varga Virág

Rendező: Radnai Márk

Radina KMA / Bartha Lóránd: SZÁRAZ
Bemutató: 2014. március 8. / Jurányi

bartha.jpg

Három országból érkező színészek játszanak el egy személyes történetet arról, hogy mit jelent huszonévesen Transzilvániában élni. „Estefelé volt már az idő, mikor még a cseresznyefák is tűzpirosra nyíltak. Akkortájt én is szabadabbnak és bölcsebbnek gondoltam magam a világnál, a világot magamnál. Estefelé volt már az idő, mikor az odvaskérgű utcasarkon átszaladtam anyám elől a sötétségbe.” (Ördög)

Szereplők: Bödők Zsigmond, Müller Henrietta, Mijátovits György, Papp Andrea, Bartha Lóránd, Jéger Zsombor, Varga Bence, Moldován Blanka, Molnár Bence

Rendező: Bartha Lóránd

k2 Színház: MIELŐTT AZ ÉJ LESZÁLL!
Bemutató: 2014. április 26. / Jurányi

k2.jpg

A mi történetünk Szecsuanban játszódik, így az ottani problémák nyilván ránk nem vonatkoznak. Ráadásul a dráma 1940-ben íródott. Hol van az már! A szerző is német. Mi közünk hozzá? Valószínűleg semmi. Úgyhogy azt tanácsoljuk a tisztelt közönségnek, nevessenek sokat, aztán menjenek haza, és folytassák kicsinyes, elhibázott életüket ott, ahol abbahagyták, és még véletlenül se gondolkozzanak el azon, hogy csinálni kéne már valamit. Tisztelt Közönség, kulcsot ne találj, minek nektek jó vég, ha nem muszáj?

Szereplők: Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Jerger Balázs, Pallagi Melitta, Rózsa Krisztián

Rendező: Benkó Bence, Fábián Péter

Bodzsár Márk: W. ÚR ÜZEN
Bemutató: 2014. május 29. /Átrium Film-Színház

bodzsar_mark_03.jpg

A W. úr üzen a Chandler-krimik és a film noirok világát idézi meg, de nem a harmincas évek fülledten elegáns Los Angelesében játszódik, hanem napjaink Budapestjén. A figurák a képzelet szülöttei, és mindannyiunk nagy szerencséje, hogy csak az előadás világában léteznek.

Szereplők: Börcsök Enikő, Ötvös András (a Katona József Színház művésze), Rába Roland, Stork Natasa, Szabó Emília, Szabó Kimmel Tamás

Rendező: Bodzsár Márk

STEREO Akt: FELÜLRŐL AZ IBOLYÁT
Bemutató: 2014. május 29. / Trafó

boross.jpg

Mi az a Bucket List? Neked van? Van még valami elintézetlen ügyed, mielőtt meghalsz? Világszerte több millió ember vezet listát olyan vágyairól, amelyeket teljesíteni szeretne, mielőtt meghal. Imre és Tamara pár hónappal ezelőtt nekilátott a legfontosabbak megvalósításához. Néhány sikerült. Néhánnyal kudarcot vallottak. Néhányhoz szükségük van a nézőkre.

Szereplők: Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre, Tóth Szabolcs, Schnábel Zita (Kamera)

Rendező: Boross Martin

boross_martin.jpg

Az évadvégén a megvalósult produkciók között kiosztásra került az ÉV TITÁNJA - díj, melyet a négytagú zsűri, Kocsis Lajos (LocalTime, a MasterCard képviseletében), Polgár András (mecénás), Lábodi Ádám (színész, Színikritikusok díja győztes „Legígéretesebb pályakezdő” kategóriában) és Büki Dóra (ügyvezető, Proton Színház) BOROSS MARTINnak ítélt oda. 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://titaniumprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr5612254760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.