Az előadás a 2013-as Titánium Színházi Szemle Átrium-díjasa.
Az előadás a 2013-as Titánium Színházi Szemle Átrium-díjasa.
A III. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi–díjas előadása.
A produkció a 2013-as TITÁNium Színházi Szemle Trafó-díjas előadása.
A 2013-as Titánium Színházi Szemle Átrium-díjasa.
Az előadás a 2013-as Titánium Színházi Szemle egyik Jurányi-díjasa.
"Dokumentarista előadásunk kiindulópontja egy Békés András által rendezett, 1969-es színészvizsga, amely Peter Handke Közönséggyalázás című színpadi szövegéből készült."
Az előadás a 2013-as Titánium Színházi Szemle egyik Jurányi-díjasa.
A Szkéné Színház, a Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület (Szeged) közös előadása a TITÁNium program keretében.
A Nylon Group Halotti Thor (Burial Feast) című előadása különböző halotti, túlvilági kultuszokra és személyes élményekre épül. A beavatási rítusokon, performance-okon és internetes challenge-eken alapuló kihívások mind állomásai a múlt feldolgozásának és lezárásának.
Az előadás Frank Wedekind századfordulós drámája és kortárs dokumentarista szövegek felhasználásával a nőkérdést és a nemi egyenlőtlenségek problematikáját járja körül.