TiTÁNIUM

Kelemen Kristóf: Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk

2017. február 20. - TiTÁNIUM

mikozben.jpg

"Dokumentarista előadásunk kiindulópontja egy Békés András által rendezett, 1969-es színészvizsga, amely Peter Handke Közönséggyalázás című színpadi szövegéből készült."

"A hatvannyolcas szellemiséget magán viselő mű mindössze abból áll, hogy a játszók, azaz a színészek civil minőségben felmennek a színpadra, és onnan elkezdik szidalmazni a nézőket – megszólalásaikkal pedig sorra megkérdőjelezik a polgári színjátszás alapvetéseit. 1969-ben, az Ódry Színpadon ez félbeszakadt, mivel Ádám Ottó, a tanszékvezető kivonult a teremből, kifejezve ezzel nemtetszését – ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy mekkora súlya volt ennek: a színészek először azt hitték, ki vannak rúgva, viszlát Főiskola, viszlát pálya, belőlük már sosem lesz színész. Ez volt a harmadéves, első Ódry Színpadon játszott vizsgájuk, amellyel tulajdonképpen először mutatkoztak be a nagyobb nyilvánosság előtt. Az első gyakorlati évben, amikor mindenki már a szerződése miatt aggódott.

Az eset kapcsán készítünk előadást, amelyhez megkérdeztük az érintetteket: mindenki másképp emlékszik, és a különböző történetek mögött emberi sorsok mutatkoznak meg. Az esemény feldolgozásán túl az elhangzottakat megpróbáljuk konkrétan is magunkra, a saját helyzetünkre vonatkoztatni. Az előadás résztvevői mind a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi vagy nemrég végzett hallgatói. Pályakezdők.

Hogyan élték meg a színészhallgatók, hogy hirtelen egy formabontó színházi akció közepében találták magukat? Mennyire azonosultak a hatvannyolcas szellemiséggel? Mi állt Ádám Ottó kivonulásának hátterében? Mi volt a Színművészeti Főiskola státusza akkoriban, és mi ma? Hogyan változtak az elmúlt ötven évben az elhelyezkedési statisztikák? Mit jelent pályakezdőnek lenni? Hogyan viszonyulnak a színháztörténethez a mai fiatalok? Lehetséges egyáltalán a párbeszéd a generációk között?"


Szereplők:
Eke Angéla, Horváth Alexandra, Horváth Márk, Rétfalvi Tamás, Tarr Judit
Látvány: Pázmány Virág
Dramaturg: Nagy Orsolya
Rendezőasszisztens: Totobé Anita
Szervezés: Vajdai Veronika
Produkciós vezető: Antal Klaudia
Rendező: Kelemen Kristóf

Kritika:

http://www.potszekfoglalo.hu/2016/03/23/kedvunk-tamad-beszelni/

http://revizoronline.com/hu/cikk/6035/kelemen-kristof-mikozben-ezt-a-cimet-olvassak-mi-magukrol-beszelunk-trafo/

http://szinhaz.net/2016/05/30/deres-kornelia-magukrol-bizony/

http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/kelemen-kristof-mikozben-ezt-a-cimet-olvassak-mi-magukrol-beszelunk-99573

http://kultonline.blog.hu/2016/03/21/mikozben_ezt_a_cimet_olvassak_mi_magukrol_beszelunk_217

Interjú:

http://juranyihaz.hu/kelemen-kristof/

http://librarius.hu/2016/03/15/interju-kelemen-kristof-rendezovel/

A bejegyzés trackback címe:

https://titaniumprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr8312275113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása