TiTÁNIUM

V. TITÁNium Színházi Projekt - a mentorprogram 2. és 3. modulja

2018. április 03. - TiTÁNIUM

img_0187.jpg

Március 6-án és 12-én két visszatérő mentorunk, Gáspár Máté és Antal Klaudia tartott előadást a titánoknak.

Máté órája, a Pályázatírás című modul nem véletlenül került a mentorprogram elejére, hiszen egy független színházi produkció megvalósulásának egyik legfontosabb feltétele a forrástalálás. Ehhez azonban folyamatosan figyelni kell a pályázati kiírásokat, és mérlegelni, mely pályázatok felelnek meg leginkább a pályázó projektjének. Máté első tanácsa az volt, hogy a kiírást minden alkalommal részletesen elemezni kell, hogy megértsük, mit is akar pontosan a kiíró a pályázótól, és hogy mindez összeegyeztethető-e a saját projektünkkel.

img_0179.jpg

Ha úgy érezzük, megtaláltuk a megfelelő forrást, a pályázatunk csiszolásán a sor. A jó pályamunka ismérvei: a kiíró szándékot értőn elemző, meggyőzően felépített, kellőképpen alátámasztott és párbeszédre nyitott.

Ha szerencsénk van, és sikeresen vettük az akadályokat, a megnyert pályázatot egy üzleti megállapodásnak kell tekintenünk. Egy olyan adok-kapok helyzetnek, melyben a szabályok rögzítve vannak, és mindkét félt védik. Ezen szabályok mentén kell a projektünket megvalósítanunk.

img_0176.jpg

Máté arra is kitért előadásában, mit tekintünk egy jó projektnek, és hogyan kell felépítenünk, hogy a legtöbb eséllyel indulhassunk a megmérettetéseken. Többek között a legfontosabb a munkánk egyedisége, és hogy meghatározzuk a stratégiai célunkat.

img_0195.jpg

Az V. TITÁNium Színházi Projekt mentorprogramjának 3. modulján a mentorunk, Antal Klaudia azt próbálta meg felvázolni a titánoknak, hogy mi a különbség a produkciós vezető és a produkciós asszisztens feladatai között. Mindez első ránézésre nem tűnhet elemzendő problémának, azonban nagyon fontos, hogy egy független színházi produkciót létrehozni akaró alkotó megértse, miért nem spórolható ki a két pozíció a stáb felépítésénél.

img_0201.jpg

Míg a produkciós vezető az előkészületekben segíti leginkább a produkciót (szerződéseket ír, jogdíjak után néz, képviseli az alkotó és a projekt érdekeit a befogadó helyekkel történő tárgyalások, egyeztetések során), addig az asszisztens az olvasópróba és az azt követő összes gyakorlati dolog megvalósításáért felelős (egyeztetés, kellékbeszerzés, súgás stb.). Ez a két személy az, akik egymás munkáját kiegészítve, és egymással szorosan együttműködve stabilan a rendező mellett állnak az egész próbafolyamat közben és az utánjátszás során is.

A bejegyzés trackback címe:

https://titaniumprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr6713803532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása