TiTÁNIUM

1. Modul: Projektmenedzsment

2017. február 27. - TiTÁNIUM

img_20170222_143016.jpg

Február 22-én került sor a Titánium Mentorprogram első, projektmenedzsment kurzusára, melyet Gáspár Anna (Manna Produkció) és Orlai Tibor (Orlai Produkciós Iroda) tartott a titánoknak, Székely Rozinak, Papp Endrének és Varsányi Péternek, illetve az alkotótársaiknak, Záhonyi Enikőnek, Barcsai Bálintnak és Tárnoki Márknak.

Egy rövid bemutatkozókör után Anna azzal a kérdéssel fordult a titánok felé, hogy ki melyik színházban tudná elképzelni a tervezett produkcióját: bár a kérdés egyszerűnek tűnik, koránt sem egykönnyen megválaszolható, hiszen ott rejtőzik mögötte megannyi másik kérdés is, például, hogy ki lesz az előadás célközönsége. Csak akkor indulhat a helyszínekkel való egyeztetés, a kommunikációs és marketing stratégiák felépítése, a közönségszervezés, ha megvan, hogy kinek fog szólni az előadás. A produkció tervezési és lebonyolítási folyamatában egyaránt nélkülözhetetlen szerepe van a produkciós vezetőnek, aki nem összekeverendő az asszisztenssel - emelte ki Anna, aki arra biztatta a titánokat, hogy mindenképpen válasszanak maguk mellé egy jó szervezőkészséggel rendelkező munkatársat.

img_20170222_143350.jpg

Anna és Tibor egyaránt azt a szemléletet igyekezett átadni az alkotóknak, hogy az előadásra ne csupán művészi értékként, hanem "közönséges" áruként is tekintsenek, melynek következtében igenis fontos szerep jut a csomagolásnak: hiszen ha a lekvárt a szerszámos polcra tesszük a boltban, akkor senki nem fogja megtalálni - merült fel példaként.

Tibor vallja, hogy egy sikeres produkció elengedhetetlen feltétele, hogy már jóval az olvasópróba előtt elkészüljön az előadás plakátja, megjelenjenek róla rövid hírek a sajtóban, illetve, hogy elkezdjék kialakítani a kapcsolatot a célközönséggel: Péternek - aki színházi nevelési előadást tervez készíteni - például azt javasolta, hogy már a próbafolyamat során vegye fel a kapcsolatot különböző iskolák tanáraival, illetve látogasson el osztályokba a produkció egyes munkafázisaival, azaz vonja be célközönségét mihamarabb az előadásba.

img_20170222_154300.jpg

Négy óra ide vagy oda, még sok kérdés kibeszéletlenül maradt, ezért Anna jövőhéten újra leül a titánokkal, Tibor pedig a mentorprogram végén, a már kész koncepciók és tervek tükrében fog tanácsokat adni az alkotóknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://titaniumprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr1212298099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása