TiTÁNIUM

Gólyakalifa - A IV. TITÁNium Színházi Projekt legújabb előadása

2017. december 07. - TiTÁNIUM

December 5-én kezdetét vette a IV. TITÁNium Színházi Projekt második bemutatójának próbafolyamata.

Babits Mihály A gólyakalifa című regényének 21. századi adaptációját Papp Endre, a Miskolci Nemzeti Színház társulati tagja álmodta színpadra, alkotótársul hívva az FAQ Színház két tagját, Barcsai Bálintot és Tárnoki Márkot, akik rendezőpárosként szálltak be a produkcióba és a FÜGE Egyesület által elindított mentorprogramba. Az ő munkájukat egészíti ki Horváth Jenny, akit az előadás díszlet- és látványtervezőjének kértek fel.

img_0311.JPG

A december 5-ei olvasópróbára a szöveg kétharmada már elkészült, de folyamatosan formálódik és épül még majd a közös próbafolyamat során. A részletekről még nem árulhatunk el többet, de annyi már biztos, hogy a Papp Endre szereplésével készülő monodráma szerves részét fogja képezni a videó technika, amitől igazán különleges és egyedi világa lesz a produkciónak.

img_0254_1.JPG

Az előadás – a Miskolci Nemzeti Színházzal koprodukcióban – január 29-én kerül bemutatásra a Jurányi Ház Kamaratermében.

Az előadás színlapja:

Füge Produkció – TITÁNium – Miskolci Nemzeti Színház

Gólyakalifa

Kettéhasadt monodráma Babits azonos c. regénye alapján

 

Tábory Máté élete szép, akár egy álom. Álmai valóságosak, akár az élet. Ezekben ő egy mélyszegénységben, nevelőszülőknél felnőtt fiú, aki viszont jólétről álmodik: nyaralásról, tágas lakásról, szép lányokról. Ha egyikük elalszik, a másik felébred. Az álmok emléke mindkettejüket kísérti, a két élet egyre szorosabban fonódik össze, míg már mi sem tudjuk, hogy kit látunk a színpadon, hogy mi az álom és mi a valóság, vagy hogy egyáltalán van-e értelme különválasztani a kettőt. Babits története egyszerre lélektani dráma, thriller és tanulmány a társadalmi egyenlőtlenségről, amit a mai Magyarországon értelmeztünk újra. Nem kellett messzire mennünk.

 

A színpadi változatot írta: Barcsai Bálint

Rendező: Barcsai Bálint és Tárnoki Márk

Játssza: Papp Endre

Díszlet-jelmez: Horváth Jenny

Videó: Maruscsák Dávid

Produkciós vezető: Gulyás Dóra

Produkciós asszisztens: Totobé Anita

A bejegyzés trackback címe:

https://titaniumprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr4113452765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása