2017. augusztus 21-26.
A nevem Rózsi. Hivatalosan is színházi kutya lettem.
A héten többször is elkísértem Őt a munkahelyére, mert nem volt szíve egyedül otthon hagyni. Nagyon jól tette, hogy magával vitt, mert még sosem voltam színházi próbán. Na, most eleget láttam belőle.
A terem majdnem üres. Azzal kezdjük, hogy engem mostoha módon kiköt a radiátor mellé, hogy ne rohangáljak próba közben. Hogy rohangálnék, mikor úgy lefárasztott a reggeli futásnál?! A jelenlévők között van egy, aki szemüveget hord, és folyton instruál. Van még egy, aki egyszer azt játszotta, hogy lovagol. Miért tenne bárki is ilyet? Bevallom, ekkor kicsit megijedtem tőle, de mindenki biztosított róla, hogy ez ilyenkor természetes lehet. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a harmadik dínónak képzeli magát. Az Enyém pedig indián királylány, de ezen meg sem lepődöm.
Azt mondják, ez mind az improvizációs játék része, ami alapján majd a rendező megírja a szövegkönyvet. Merthogy akik játszanak, azok színészek, és egy darabot próbálnak. Már eljutottak addig, hogy elkezdjék felépíteni a karaktereket, kitalálják azok mozgását, és még számítógépen is játszottak, hogy minél hitelesebben formálják meg a figurákat. A héten már a kezükbe került néhány kellék is.
Én többnyire alszom, de azért fel-felriadok, és kedvem támad beszállni a játékba. Érezni a levegőben, hogy valami folyamatosan alakul.
