Január 29-én, a Jurányi Ház kamaratermében tartottuk meg - a Miskolci Nemzeti Színházzal koprodukcióban - a IV. TITÁNium Színházi Projekt második bemutatóját a Papp Endre által megálmodott Gólyakalifa című produkciót, melyet Babits regényéből Barcsai Bálint adaptált színpadra és rendezett meg alkotótársával, Tárnoki Márkkal.
A teltház előtt, nagy sikerrel bemutatott előadás innentől kezdve elindul önállú útjára, hogy minél több ember előtt feltárja Tábory Máté életének széthullását, szembesítve bennünket a társadalmi egyenlőtlenségek kegyetlen valóságával, az álom és ébrenlét őrületbe kergető összefolyásával, sorsunk kiszámíthatatlanságával.
A TITÁNium mentorprogram célja, hogy közös gondolkodás és felkészítő folyamat során fiatal tehetségek bemutatkozását támogassa, és előteremtse a feltételeit egy-egy újító, friss szellemiségű előadás megszületésének a kortárs színházi palettán. Úgy gondoljuk, Papp Endre Gólyakalifája büszkén beállhat ebbe a sorba.